ójaj
A főzés igenis stresszes dolog, ha kényszeres maximalista némberek vagyunk, kivéve, ha befásultunk és esetleg ugyanazt a rántotthússültkkrumplit vagy húslevesutánfasírt kombót nem toljuk, amit nagyanyáinktól örököltünk a stafírunggal és már akkor is képesek vagyunk produkálni, ha közben A walesi bárdokat kell fordított versszak-sorrendben felmondanunk. Még van egy eshetőség: akkor, ha elveszett bennünk egy dzséjmioliver vagy egy fél gordonremszi, netalántán nájdzsella nyomdokain lépkedünk a mindig tökéletes és szuperül megkomponált ételköltemények bűvöletében tartva magazinbagyömöszölendően guszta ételképekre vágyakozó olvasóinkat. Nekem nem a hibátlan fakanál az ars poeticám. ‘szmegfőzzük, ‘sznemsikerül, ideges leszek, de nem kicsit. Mit is jelent, hogy nem sikerül? Azanyukámlevesesokkalfinomabb, mégmindignempontolyanafőzelékemmintanagyié, köszönőviszonybansincsapistabágulyásával – temérdek elvárással indultam neki konyhai kalandozásaimnak évekkel ezelőtt. Rendszeresen ostoroztam magam, aktuális ételfogyasztók meg néztek bambán, mint az a bizonyos boci, hogy hátennekmegmibaja, tök ehető lett (kivéve a nyomorult zöldbablevest, ami MINDEN. EGYES. ALKALOMMAL. olyan túrós lett, hogy ihaj). Emellé szokott jönni, hogy nincs kedvem/erőm/türelmem/urambocsá’ ÖTLETEM, mit főzzek (ilyenkor a netes rendelőkék a legjobb barátom). Na ennek a modern műhisztinek a kezelésére főzicskézek lemagyarított német recepteket, elvégre Übung macht den Meister, azaz tudjukkitteszagyakorlat 😊.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: